Image

Jaksity György

Közgazdász, üzletember, a Concorde Értékpapír Zrt. Igazgatóságának elnöke

Jaksity György 1991-ben szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem külgazdasági szakán, de már 1989-től kezdve több külföldi és hazai cégnél dolgozott külső, illetve állandó munkatársként.

1990-ben részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában. 1993-ban alapítója volt a Concorde Értékpapír Rt-nek, amelynek azóta ügyvezető igazgatója, illetve 1997-től egyben az igazgatóság elnöke is. Vezető szerepet töltött be szakmai szervezetekben: a Magyar Befektetés-Elemzők Egyesületének elnöke és az Európai Befektetés-Elemzők Egyesületei Szövetségének (EFFAS) igazgatósági tagja volt 1996 és 2000 között, illetve 1997-től a Befektetési Vállalkozások Szövetségének is elnökségi tagja volt.

1999-től a tőzsdetanács tagja volt, ezt követően, 2002-től pedig a részvénytársasággá alakult tőzsde igazgatóságának elnöki tisztét töltötte be. Ebből a pozíciójából 2004-ben, a tőzsde tulajdonosváltásakor távozott. 2007-ben Az év üzletembere volt.

A magyar mellett angol, spanyol és szerb nyelven beszél.

Művei:
  • Befektetés és finanszírozás (pénzügyi szakkönyv (kézirat), Bertalan Imrével). az Állami Értékpapír Felügyelet pályázatának első helyezettje, 1991
  • Tőzsdei kézikönyv (társszerző). KJK, 1991 (azóta több átdolgozott kiadásban megjelent)
  • És a világot elönté a szmötyi (regény). Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991
  • Pénzügyi mutatók elemzése (Bankárképző tananyag, oktató füzet)
  • Nemzetközi Bankárképző Központ, 1993
  • A pénz természete. Alinea Kiadó, Budapest, 2003
  • A pénz könnyelmű természete. Alinea Kiadó, Budapest, 2004, 2005
Image