Image

Bódis Kriszta

Író és dokumentumfilmes, pszichológus

1967-ben Budapesten született. 1993-ban az ELTE BTK pszichológia, esztétika szakán végzett.

Az Alkotásközpontú szociális és integrációs módszer kidolgozója, a Van Helyed a Közös Jövőnkért Alapítvány vezetője.

Két gyermeke: Rebeka (1997), Balázs Boldizsár (2002)

Tagja a Szépírók Társaságának, Magyar Filmszövetségnek, József Attila Körnek a Szeretem Magyarországot Klubnak. Publikál pszichológiai, szociológiai lapokban, verseket és prózát irodalmi folyóiratokban.

1994-2000 között a Magyar Televíziónak közel 100 riport- és dokumentumfilmet készít, közéleti és kulturális műsorokat vezet.

Közéleti tevékenysége:

Interkulturális programokat, rendezvényeket, fesztiválokat szervez. A magyar nőíró, gender mozgalom egyik egyénisége. Az erőszak és kirekesztés ellen társadalmi megmozdulások szervezője, résztvevője.

Tanított többek között:

ELTE szociálpszichológia tanszékén
Az ELTE Interkulturális Pszichológia és Pedagógia Szakán
Külvárosi Tankör Gimnáziumban
A Magyar Író Akadémián
A Sanoma Média Akadémián
Saját íróiskolájában
JATE Romológia szakán

Könyvei: 

Mind csak idegenyebb úgy (JAK, 2002, versek)

Kemény vaj (Magvető 2003, regény)

Artista (Jelenkor 2006, regény) németül (Voland & Quist, Dresden 2009)

Antológiák társszerkesztőjeként:

Éjszakai állatkert (antológia a női szexualitásról, társ szerkesztője, egyik szerzője, Jaffa Kiadó 2005)

Szomjas oázis (antológia a női testről, egyik szerzője, Jaffa Kiadó, 2007)

Válogatott filmográfia:

1998-2000 Isten Adóssága (dokumentumfilm): kitörési kísérlet a Hétes roma telepről.

2001 Szegény kisfiú (dokumentumfilm): a kisiskolásokról és a kiközösítés lélektanáról.

2000-2002 Rabszolgavásár /I. Ennél jobb helyet úgyse találsz, 54 perc /II. Mélykút-puszta, női börtön, 34 perc/: két részes dokumentumfilm az emberkereskedelem áldozatairól és a prostitúcióról, női szemmel.

2000-2005 Amari kris -Mi eskünk (dokumentumfilm): Az oláh cigányok még soha nem dokumentált törvénykezési szokásáról –a Romani kris-ről

2004-2006 Falusi románc -meleg szerelem (dokumentumfilm): egy leszbikus értelmiségi nő és heteroszexuális roma szomszédasszonyának bontakozó kapcsolatáról.

2005-2007 Báriséj-Nagylány (gender dokumentumfilm): egy békési lovári (oláh cigány) közösség nőkkel kapcsolatos hagyományairól.

2010 Virrasztás (dokumentarista kisjátékfilm): kitalált történet kitalált szereplőkkel. A hasonlóságok azonban nem szándékosak, nem véletlenek, hanem elkerülhetetlenek. A romák elleni rasszista sorozatgyilkosságok áldozatainak állít emléket, egy békés világ reményében.

2010-2012: Alkotásközpontú program Van Helyed Filmes-Média Műhelyét alapítja meg és vezeti. A műhelyben közösségi alkotások születnek.

FM Műhely válogatott munkái:

2011:Valovi rap (klip), Big bro (kisfilm)

2011-2012: Zordok földje (kisjátékfilm)

2008-2013 cseppgyerek.blog.hu (média blog)

Elismerései:

Tolerancia díjak (1995, 1997, 2000)
MTV Nívódíj (1997)
Dialektus Antropológiai Filmfesztivál Fődíj ( 2004)
Bezeredj díj (2005)
NKA alkotói ösztöndíj (2005)
Filmjus alkotói ösztöndíj (2006)
Kamera Hungária különdíj, (2006)
Film.dok Fesztivál rendezői díj ( 2006)
Filmjus alkotói ösztöndíj (2007)
Film.Dok. fesztivál zsűri rendkívüli díja,( 2007)
"100 éves a Nőnap" állami elismerés (2008)
Emberség díj (2008)
Emberség díj (2009)
Európai Bizottság a Szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem évének arca (2010)
Literaturhaus NÖ in Krems, írói ösztöndíj (2010)
Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje (2010)
Plural+ Nemzetközi Filmfesztivál Global Block díja a Van Helyed Média és Filmes Műhely mentoráltjaival közösen. (2011)
Sociale Marie díj (2012)
Wallenberg díj (2013)

Image