Zwack Sándor
1974-ben Firenzében született, 14 éves koráig itt élt és tanult. Középiskolai tanulmányait egy éven keresztül Budapesten végezte, majd édesapja, Zwack Péter amerikai nagyköveti kinevezését követően Washingtonba költöztek, és Bostonban érettségizett.
A Western Maryland Egyetem magyar-amerikai programja keretében két évig Magyarországon, két évig az USA-ban tanult, és szerzett diplomát a politikai tudományok és nemzetközi kapcsolatok szakon. A magyar mellett anyanyelvi szinten beszél angolul, olaszul, németül, felsőfokon franciául és portugálul.
1998-ban a borszakmában, a londoni Berkmann Wine Cellars Ltd-nél kezdett dolgozni, majd Olaszországba költözött, ahol Genovában és Milánóban az Allied Domecq Italia Ltd-nél az Unicum márkamenedzsereként dolgozott. 2002-ben kezdett a Zwack társaságnál tevékenykedni a kiemelt márkákért felelős tanácsadói, majd a pálinkákért, valamint a magyar és nemzetközi szuperprémium márkákért felelős szakért-menedzseri pozícióban.
Nevéhez fűződik a Zwack Sándor Nemes Pálinka termékek magyar piacra történő bevezetése. 2005. óta tagja a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának.
Zwack Sándort 2008. június 26-án, a társaság éves rendes közgyűlésén a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnökévé választották. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény és a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett felelős Társaságirányítási Ajánlások vonatkozó rendelkezései alapján Zwack Sándor nem minősül függetlennek.