ZENTAI ISTVÁN

a Vizuális Torony Kft. ügyvezetője

"A Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium matematika-fizika tagozatán érettségiztem 1973-ban.
Az akkori kornak megfelelően 11 hónapig katonáskodtam, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán folytattam tanulmányaimat és lettem diplomás villamosmérnök 1979-ben. Az Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetében fejlesztő mérnökként dolgoztam (1979-1985), majd a SzÁMALK-ban (1985-1989). Ezt követően egy magyar-német, ipari-kereskedelmi vámszabadterületi vegyes vállalat műszaki igazgatója voltam (1989-1993). Mindeközben, mint vállalkozó, VGMK, GMK, KFT formációkban is tevékenykedtem. 1993-ban tettem le az alapjait mai tevékenységemnek, melynek egyik eredménye az általam alapított és ma is résztulajdonomban lévő VisualPower Kft. Új kihívásoknak megfelelve 2012 óta egyéni vállalkozóként elsősorban digitális vizuáltechnikai megoldások terén vállalok szakértői, tanácsadói, tervezői tevékenységet és 2013 óta a Vizuális Torony Kft. ügyvezetője vagyok. 
2004-ben megalapítottam a Tér Film Zene Fesztivált, majd létrehoztam és a mai napig tulajdonos-ügyvezetője vagyok a Tér Film Zene Kft-nek. 1993-ban a reklámpiac felé is nyitottam, így tagja voltam a Magyar Közterületi Reklám Szövetségnek, az IAA magyar tagozatának, alapítója voltam az Önszabályozó Reklám Testületnek. A Magyar Reklám Szövetségen belül 2005-be alapítója és egyik vezetője lettem a Digital Signage Tagozatnak és 2009-2010 közt a szervezet egyik alelnökeként részt vettem az ügyvezetésben.
Gyermekkorom óta versenyszerűen vitorlázom. A sportágban versenyzői szerepvállaláson túl versenybíróként és egyéb funkciókban is tevékenykedtem. 2009 óta három alkalommal is az elnökség tagjává választottak és jelenleg is aktív tagja vagyok a Magyar Vitorlás Szövetség Elnökségének."