MAGYAR KORNÉLIA

a Magyar Progresszív Intézet igazgatója

1979-ben született Sopronban. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának politológia szakán végezte. Erasmus ösztöndíjának köszönhetően hat hónapot töltött Salzburgban, ahol az e-demokrácia és az e-participáció témakörét kutatta. Ennek nyomán írta szakdolgozatát is, melyben a magyarországi önkormányzatok e téren mutatott teljesítményével foglalkozott. Az egyetemi évek alatt részt vett egy parlamenti vitanapokat elemző műhely munkájában, mely kutatása 2005-ben az Elszalasztott esélyek című kötetben jelent meg. 2006 júniusától 2007. december 31-ig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott politikai elemzőként. A Magyar Progresszív Intézetet 2008 februárja óta vezeti, 2010 szeptemberétől tulajdonosa is. Célkitűzése a demokratikus politikai kultúra mélyítése, ezért 2011 februárjában a TASZ segítségével elindította a Demokrácia Műhelyt, az állampolgári ismeretek és demokratikus kompetenciák mind szélesebb körben való terjesztésére, oktatására. Szakterülete a beszéd- és médiaelemzés.