 | Bemutatkozás |
| Tagjaink |
| Szerintünk |
| Rólunk írták |
| Archívum |
| Elérhetőségeink |
| azaminimum.blog.hu |
 |
||
 |
Szabó László: A köztévé mint közbotrány |
 |
|
Szabó László: Hallgatói tüntetések távolabbról nézve |
|
|
Sándor Judit: Megkésett párizsi levél |
|
 |
|||||||||||||||||||
 |
 Hallgatói tüntetések távolabbról nézve |
|
|||||||||||||||||
| Módosítva: 2007. 11. 16. 12:42:32 | |||||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||||
| Ismét hallgatói demonstrációkkal kezdődik a felsőoktatási tanév. Ám amíg a tavalyi ősz diáktüntetései az egyéb utcai demonstrációk árnyékában kis túlzással majdnem láthatatlanok maradtak, nem lehet nem felfedezni a mostani megmozdulás-sorozat szervezettségét és lendületét. Az összes jelentős egyetemi központban, azonos mondanivalóval és koreográfia szerint, békés, de határozott utcai megmozdulások zajlanak. A hallgatói önkormányzatok világától már távol lépve úgy látom: az érdekképviseleti rendszer összeért és működik. |
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
Csak, hogy mindenki számára világos legyen, és évekkel később ne lehessen azt mondani, hogy állj, miért nem mondta valaki előre, most szólok: a tandíj bevezetése nem l'art pour l'art pénzbeszedés, hanem egy jól végiggondolt és koncepcionális stratégia része. A stratégia munkacíme: privatizált felsőoktatás. A tandíj bevezetését indokoló kormányzati magyarázatok - a hallgató megrendelő szerepének erősítése, a diplomás fiatal nagyobb értékkel rendelkezik a munkaerőpiacon, fizessen hát érte - valójában az alábbiakat jelentik. Ugyan miért is ne lehetne végiggondolható, majd megvalósítható, hogy a gazdaság szereplői kapjanak lehetőséget akár tulajdonosi szerepre is az egyetemeken-főiskolákon, megvalósítva azt a valóban régóta, minden jelentős felsőoktatás-politikai és szakmai műhely által is hangoztatott elvet: a munkaerőpiac bírjon meghatározó befolyással a felsőoktatási intézményekben képzendő hallgatók mennyiségi eloszlására és a képzések tartalmára. Ha beengedik a piacot - és vele együtt tőkéjét is - a felsőoktatás tulajdonlásába, akkor ezzel egyidőben az állam, hátrább lépve, értelemszerűen visszametszi a felsőoktatás állami támogatását is. Ennek a majdani modellhez vezető útnak az első lépéseként célszerű bevezetni most a tandíjat, hozzászoktatandó ezzel a társadalmat és a családokat a privatizált felsőoktatásba majdan befizetendő "részvételi díjhoz". Szemeim előtt a Semmelweiss Egyetem Nyrt. 2014-es üzleti terve és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kft. 2017-ben arculatváltásra kiírt kommunikációs tendere lebeg. Mielőtt pfújolva és izzadva riadnánk a privatizált felsőoktatás rémének álmából, legalább a minden egyetemi előadás első egy órája után, az előadóteremben egyre terjedő állott szag és a tízpercenként másfél fokkal emelkedő hőmérséklet együttes hatása alatt törvényszerűen bekövetkező "mi a túrót keresek én itt" érzés-negyedóra egyébként is messzire csapongó gondolatai erejéig mindenkinek érdemes végiggondolnia a teljes egészében magánosított felsőoktatás lehetséges előnyeit és hátrányait. Van ez is, az is, de ezek összevetése majd egy másik publicisztikának lehet a tárgya. Azt a kérdést viszont most teszem fel: vajon a demonstrációkkal erejüket ismét plasztikusan felcsillantó hallgatói közösségek a maguk érdekei szerint befolyásolhatják-e majd az új felsőoktatást. Bízom benne, hogy ez a kérdés ott motoszkál a HÖOK és a HÖK-ök vezetőinek fejében is. Ha igen, akkor a tüntetéssorozat megszervezésével jó úton járnak a helyes válasz felé, hiszen régi a politikai szabály: erő csak erővel alkuszik. Magam azt tanácsolnám, hogy a hallgatók a tandíj bevezetése kapcsán folytatott tiltakozásaik hullámain újból erősítsék meg pozícióikat az intézmények vezetésében, és persze az országos oktatáspolitikában is. Ez az egyetlen út ahhoz, hogy elérjék, hogy az utánuk érkező hallgatói generációk is erős érdekartikulációs lehetőségekkel rendelkezzenek a majdani felsőoktatási - intézményi és országos - bozótharcokban. Jómagam 1995-ben, az akkori HÖKOSZ elnökeként voltam szervezője a tandíj bevezetése elleni hallgatói megmozdulásoknak. Kollégáimmal együtt akkor világosan láttuk, fellépésünknek nem pusztán a hallgatói érdeksérelem elleni határozott és látványos tiltakozás a célja, hanem az is, hogy - akkor ugyanis még ez sem, vagy csak alig volt így - "felrakjuk a politikai térképre" a hallgatókat és önkormányzataikat. 1995 után jogszabályokban és az intézményekben is rendeződött a HÖK-ök helyzete, lassan, de biztosan megnyugtató körülmények közé került működésük. Nekiláthattak hallgatói jóléti és más különböző vállalkozások szervezéséhez, átvehették az egyetem vagy főiskola egyes szolgáltatásainak akár teljes menedzsmentjét. Ezt a lapot, meg a sok egyetemi hallgatói újságot is aligha olvashatná több tízezer hallgató szerte az országban, ha a hallgatói érdekképviseletek időről-időre nem villantanák meg, akár a köztereken is, erejüket. Ne legyen kétséges senki számára sem: mindig is a hallgatók és közösségeik voltak és lesznek a felsőoktatás egyetlen valódi progresszív ereje. Persze voltak, vannak és lesznek lenyűgöző tudású professzorok, szemináriumon, vizsgán egyaránt hallgatóbarát adjunktusok, tündéri tanulmányi előadók, elnéző kollégiumigazgatók, a hallgatók szavazataival mennybe és rektori székbe kerülő intézményvezetők. De ők általában és túlnyomó többségükben az intézményeken belüli status quo megőrzésében érdekeltek. Voltak és lesznek vizionárius miniszterek, oktatásba-tudományba ugyan már belefáradt, de a közigazgatásban még ambíciózus államtitkárok és lelkes hivatalnokok, de a politika legtöbbször pusztán a saját primer érdekei mentén halad. Nem kell mindennap forradalom, nem szükséges hetente az utcán tüntetni, de jó, ha minden hallgató számára világos: ha nincsenek hallgatói kezdeményezések, ha nincsenek hangos vagy hangosabb követelések, akkor a felsőoktatás magamagába zuhan és csak saját, lehetőleg a legváltozatlanabb alakban történő túlélésére játszik. 1989-ben, a rendszerváltoztatás korának első hallgatói megmozdulásán, Szegeden, egy nagy plakát lógott az egyetem kapuja felett: "Anyu, ne félj, nem eshet bajom!" Tessék küzdeni: senkinek nem eshet baja! Szerző  Szabó László |
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
 |
||
|
||
|
|
 |
 |
 |
|
|
|
| Szeretem Magyarországot Alapítvány | 2006 - Minden jog fenntartva | |
| Jogi nyilatkozat | |